Többszöri egyeztetés után végül 2014. március 8-án jött el a nagy nap, amikor leszereltem az első lökhárítót és elvittem Gábor édesapjához. Szerencsére - valószínűleg már egy korábbi javítás miatt - eleve két darabból volt összeillesztve a lökös. Ez azért jött most nagyon jól, mert egészben nem tudták volna lekrómozni.
A munka két hétig tartott. A legjobb idei tréfaként április 1-jén csörgött a telefonom: elkészült a "cucc". Gábor volt olyan kedves, hogy házhoz hozta a készterméket. Nem győzött szabadkozni, hogy itt és ott picit hullámos maradt, és hogy ennél nem tudott többet kihozni belőle. Én pedig csak ájuldoztam.
Az, hogy gyönyörű, nem kifejezés. Csodálatos lett. Soha életemben ilyen szépet nem láttam, de legalábbis nem tartottam még a kezemben. Alig vártam, hogy legyen végre hétvégén egy kicsi időm és össze tudjam illeszteni, felszerelve egy szép "krómos" rendszámtábla-tartót is, amely az illesztés helyét takarja jótékonyan. Előtte persze a lökhárító belső felét - Gábor instrukciói szerint - vastagon, három rétegben lefestettem fehér, majd ezüst színű Hammerite festékkel. Remélem, kellő védelmet nyújt majd neki.
Szerencsére április 10-ére elkészült, én pedig még aznap este felraktam rá a lökhárítót. Álomszerű lett. Már csak 4 db. szép dísztárcsa hiányzik a teljes krómőrülethez...
Most olvastam, hogy felújították a lököst. Nekem is felújításra lenne szükségem a króm kispók lökösön. Mennyiért hozzák rendbe ha kissé rozsdapöttyös? Esetleg tudnál elérhetőséget adni?
VálaszTörlésÜdv: Narancs
Köszönöm válaszod előre is!
Szia Narancs!
TörlésÁrat nem tudok, ez sok mindentől függ. Az enyém elég ramaty állapotban volt, mint látható a képeken. 40 ezer Ft volt kompletten a felújítás.
Baranyai Gábort keresd az info [kukac] wartburg.eu címen. Hivatkozz nyugodtan rám (Gyuri a Fiat 133-assal).
Üdvözlettel
Gy.
Köszönöm szépen a gyors válaszod!
TörlésNarancs