Hát már hogyne lenne? Hosszas - kizárólag az én hibámból elhúzódó - egyeztetés után végül egy szépnek induló, de komoly viharba fulladó nyári csütörtökben, 2015. július 23-ában állapodtunk meg. Az autót egy dél-budai parkolóba vittük ki fotózni. A képeket Miki készítette "kilométeres" távolságból - mint megtudtam, azért kell ilyen messziről fotózni, mert minél közelebbről készül a kép, annál jobban torzul. Mindig tanul az ember. Kétségtelen, hogy ilyen gyönyörű felvételek még sosem készültek a kocsiról...
A fotózás előtt egy másik autómat is "megjárattuk", és iszonyatos vihar kapott el bennünket. Mivel a Fiat/Seat a szabad ég alatt várta, hogy visszatérjünk, egy gyors mosással kellett kezdeni, hogy eltakarítsuk a zápor jeleit. A parkoló felé menet még én vezettem, közben elmeséltem minden fontosat az autóval kapcsolatban.
Visszafelé már Miki volt a "tesztpilóta", hiszen a cikkben saját élményeiről is be szeretett volna számolni. Megállapította, hogy elöl egész kényelmes a kiskocsi, hátulra persze felnőtt inkább ne is próbáljon meg beszállni. A fékek jól fognak - ez még a volt tulajdonost dicséri -, a kormány kicsit szorul (a függőcsapszeg ugye), a váltó és motor viszont kifogástalan (hála 504Lacinak).
A végleges cikk pedig (további nagyon szép fotóillusztrációkkal) a Retro Mobil újság 2015/5. (szeptember-októberi) számában olvasható:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése