2016. szeptember 21., szerda

Színválaszték - UPDATE

Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam a FIAT / SEAT 133-as színválasztékával, próbálva kitalálni, hányféle színben forgalmazhatták az autót annak idején Európa különböző országaiban.

Úgy tűnik, a rejtély megoldódik, ugyanis a napokban az ebay-en ráakadtam egy korabeli(nek) és gyári(nak) tűnő brosúrára, amely kifejezetten a FIAT-ok színválasztékával foglalkozik.

Ez így néz ki:


Sajnos a fotó kissé elmosódott, de annyi jól kivehető azért belőle, hogy mindössze három színben volt kapható a 133-as - legalábbis azon európai piacokon, ahol FIAT márkajelzéssel forgalmazták (pl. Ausztria, Németország, Hollandia - csak az ismertebbeket említve):
  • 190 Rot, azaz piros (olasz neve simán "rosso")
  • 246 Tuff...gelb (sajnos a közepe nem olvasható), azaz a mi "giallo tufo"-nk, magyarul mondjuk tufasárga
    UPDATE: blogunk egyik kedves olvasója segített: 246 Tuffsteingelb!
  • 328 Grün, azaz zöld (olaszul "verde muschio", tehát szó szerint mohazöld)
Persze ez így túl egyszerű lenne. Épp ma érkezett ugyanis Spanyolországból egy osztrák (!) prospektus (FIAT SEAT 133).


Ebben viszont szerepel egy kék(nek látszó) autó is, a Mehr Sicherheit (Még több biztonság), EuroNCAP-n edződött mai autós szemmel elég vicces címet viselő fejezetben.


Ezek szerint volt tufasárga (mint az enyém), piros (mint Lacié), valamint mohazöld és ... minden bizonnyal sötétkék és fehér is.

2 megjegyzés: