Retropartyzánok

2014. április 26-27.

Bár eredeti tervem, hogy a 133-assal menjek a helyszínre, sajnos (az előző bejegyzésben olvasható okok miatt) meghiúsult, végül is nem bántam meg, hogy kilátogattam a Retropartyzánok kiállításra. Szombaton Öcsémmel, aki egy gyönyörű Zaporozsec 968M tulajdonosa (bár idén nem volt kiállító), vasárnap pedig egyedül.

Természetesen a régi szocialista blokk szinte valamennyi ismert autócsodája jelen volt - a következő képek azonban, a blog témájához hűen, a Fiatokat és a Fiathoz kapcsolódó típusok képviselőit mutatják be.

Már az - idén nem a Csepel Művek, hanem az Orion-park területén lévő - csarnok bejáratánál éreztem, hogy jó helyen járok, hiszen egy élénksárga 500-as és egy sportos külsejű 127-es fogadott. Ha két ilyen gyönyörűség a csarnokon kívül rekedt, akkor milyenek lehetnek a kiállított autók?

Elsőként természetesen a polskis ismerősöket kerestem meg. Gyula barátom autóját nem lehetett már a távolból nem felismerni: szépséges égszínkék színe és ízlésesen vagány optikai tuningja miatt minden hasonló kiállítás ékköve ez a kiskocsi:

A tulajdonossal sajnos első nap nem sikerült összefutnom, mert épp egy autót szerelt valahol a környéken (magára hagyva a kis azzurrót a csarnokban), de másnap már találkoztunk. Vettem is tőle egy régi kormánykereket, amelyet sajnos nem tudtam beszerelni a 133-asba az eltérő "ricni" miatt, ő pedig volt olyan rendes, hogy visszavásárolta, pedig az én elhamarkodottságom okozta a téves vásárlást. Ezúton is nagyon köszönöm ezt a hihetetlen korrektséget!

Az ő munkáját dicséri egyébként a kiállítás egyetlen OT-s Kispolákja, amely azért is különösen kedves volt számomra, mert Édesanyámnak öt évig volt ugyanilyen színű és hasonló évjáratú, még krómlökhárítós és bovdennel indítós (ahogy mi hívtuk: "berúgós") 126p-je. Anyukám kényszerűségből, egy sokkal újabb (már kulccsal indítható, általunk párezer kilométerrel az első tulajtól vett) Kispolski helyett vásárolta a rendszáma (DBL) alapján a családban tréfásan csak Debellának nevezett narancsszínűt, ugyanis egyetemista koromban egész egyszerűen "lenyúltam" a bézs színű, 1990-es évjáratú másikat. Annak DCM volt a rendszáma és 1996-ban Debrecenbe került. Máig sajnálom, hogy eladtuk. (A narancs 2001-ig "húzta", amikor egy Daihatsu Cuorének adta át a helyét.)

A Polskik után jöjjön a Klasszikus Olasz Autók Egyesületének standja, ahol megpróbáltunk szóba elegyedni egy úrral, a 133-ast emlegetve, de ő annyira bele volt merülve valami régi prospektusba, hogy ránk sem hederített. Sebaj: innen üzenem, hogy van egy 133-asom és az ő egyesületük matricája van a szélvédőmön az egyik ex-tulaj, András örökségeként.

Nehéz eldönteni, hogy az előző képen látható 850-es vagy ez a sárga 127-es állt közelebb a szívemhez, már csak azért is, mert ugye e kettő inspirálta leginkább (a 126-os mellett) a spanyolokat akkor, amikor a SEAT valamelyik eldugott mérnöki irodájában megalkották az érthetetlen módon 133-asnak nevezett modell terveit.

Persze a nagyok, a 125-ös és 125p (azaz Nagypolski) is nagyon tetszettek. Két igazán szép példányt állított ki az Egyesület a sárga 127-es és egy zöld színű (másik) 850-es közé.

Természetesen az 500-asok sem hiányozhattak. Mindkét kékség elképesztően szép - a közelebbi egy viszonylag új sorszámú OT-s rendszámmal jelzi a friss restaurálás amúgy is letagadhatatlan tényét.

Ha Nuova Cinquecento, akkor osztrák testvérünk, a Steyr Puch sem maradhatott ki. Ezt a márkát is egy OT-s példány képviselte, fenomenális állapotban.

128-ast sajnos nem láttam, a jugoszláv szekcióban azonban kint volt egy nagy és egy kis Zastava. Utóbbit jól ismertem már, sőt ültem is benne - talán nem árulok el állam-, szolgálati vagy hadititkot, ha elmondom, hogy 504Laci volt a kiállítója.

Hát ez meg micsoda? - tehetik fel most sokan a kérdést. Kérem szépen, ez egy Zaporozsec ZAZ 965, amelyet egyenesen Ukrajnából hozott be a tulajdonosa, és a szóbeszéd szerint valami elképesztő összegért - maradjunk abban, hogy sokmillióért - restauráltatott. A számla azért volt ilyen magas, mert ehhez bizony alkatrészt beszerezni már nem lehetséges, szinte mindent egyedileg újra le kell gyártatni.

És hogy jön ez ide? - hát úgy, hogy az autó elejét a Fiatról koppintották a szovjet tervezők. Lényegében a B-oszlopig az összetéveszthetőségig hasonlít a Zastava 750 (és a SEAT 600) alapját is adó 600-as Fiatra, csak a hátulja más egy kicsit. Az igényesen restaurált kisautó méltán kapott muzeális minősítést és viseli büszkén, Magyarországon e típus egyetlen képviselőjeként az OT-s rendszámot.

Motorhűtési problémák

Épp a Retropartyzánok című, immár hagyományosnak tekinthető tavaszi veterános seregszemlére igyekeztem Franco tábornok bosszújával, amikor fura jelenségre lettem figyelmes. A vízhőfokmérő elkezdett elég csúnyán kilengeni, bőven 100 °C fölötti hőmérsékletet mutatva. Feladtam a próbálkozást és egy teljesen oda nem illő autóval látogattam meg a fiat126.hu oldalon megismert kispolskis barátaimat.

Május 1-jén aztán - az első adandó alkalommal - belekukkantottam az autóba...

A hűtősapkát lecsavarva a fenti rettenetes látvány fogadott. Ez kérem tiszta sár. Pontosabban sáros, nem tiszta. Szerencsére motorolajnak nincs nyoma, a hűtési és a kenési rendszer (még?) nem vált eggyé. Ez rozsda.

A hűtőt a kiegyenlítő tartállyal összekötő gumicső vége is ugyanerről árulkodott. No de, ha már itt tartunk, engedjük le szépen a hűtőfolyadékot. Az alsó burkolat félrehajtása után kiderült, hogy a leeresztő csavar feje olyan mértékig el van már "dolgozva", hogy képtelenség kicsavarni. Ilyenkor jön a szörnyűséges módszer: az alsó vízcső eltávolítása...

A fenti kép csak illusztráció (két nappal később, sokadik átmosás után készült) - első alkalommal valami elképesztő színű és állagú folyadék zúdult ki a hűtőből, többnyire persze a földre, kisebb részt pedig a lavórba.

Felmerül persze a kérdés, hogy önmagában a hűtősapka állapota, valamint a rendszerben tapasztalható korrózió és kosz okozza-e a hűtési problémákat, vagy a termosztáttal sincs minden rendben. Nosza, lássuk, arrafelé mi a helyzet. A szintén borzasztó sáros termosztátház szétszedése után kiderült, hogy egész egyszerűen hiányzik a termosztát. Feltehetőleg már valamelyik korábbi tulajdonos is tapasztalta a melegedést és gondolta, legegyszerűbb, ha akadálytalanul áramlik a hűtőfolyadék a motorhoz, nem kell megvárni a 87 °C-os hőmérsékletet.

Mondanom sem kell, az egyik ismert webáruházból típusszám alapján rendelt termosztáthoz rossz tömítést adtak. A képen láthatót jómagam fabrikáltam egy kartonlapból, egy autószerelő ismerős segítségével, aki előtte kikopogta nekem - amikor ő tanult, valamikor a nyolcvanas években, még nemigen lehetett típus szerint tömítésekhez hozzájutni, így a szerelők maguk készítették azokat.

Sajnos azonban a melegedési probléma a rendszer összeszerelése és hűtőfolyadékkal, ioncserélt vízzel való feltöltése után sem szűnt meg. A műszer változatlanul a maximális érték felé lengett ki, én pedig egyre jobban elkeseredtem. Lelki szemeim előtt repedt hengerfejet (és százezres nagyságrendű újabb kiadást) láttam. Ismét Alex segítségét kértem, aki azonnal visszajelzett, és egy szerencsés egybeesésnek köszönhetően május 6-án trailerrel el is vitte a kiskocsit, aki visszakerült régi kedves tartózkodási helyére, az olasz (és most már olasz kötődésű spanyol) autók Alfarium nevű kórház és rendelőintézetébe.

Megértem, hogy szeret itt lenni, mert egyrészt itt mindig értő kezekben van, másrészt a társaság is kiváló: Bebó, a fehér treporte 127-es mellett lenni nagy öröm és boldogság. A műhelyben aztán kiderült, hogy - az eredeti rendeltetésére már teljességgel alkalmatlan és azonnali cserére szoruló hűtősapka mellett - a vízhőmérő műszer hibája is közrejátszott a problémában, pontosabban annak (téves) észlelésében.

Szét- és összeszerelés, az általam összebarkácsolt csőcsatlakozások szakszerű kijavítása, termosztát- és tömítéscsere, zárósapka-csere és mintegy három óra tesztelés után most teljesen rendben működik. A hűtő is tiszta most már, és szerencsére a tisztító folyadék hatására sem lyukadt ki, pedig most már bevallom (Alexnek nem mertem elmondani), hogy első nekifutásra egy komolyabb almaecetes szerrel estem neki, csak második körben jött a benzinkútnál vásárolt kis flakon hűtőtisztító adalék és a desztillált víz...

Dísztárcsák és ablaktörlők

2014. április 23-án újabb jelentős lépéseket tettünk a külső megszépülés felé.

Az eredetileg az ötletes aprod.hu névre keresztelt, nemrég a külföldi tulajdonos döntése alapján OLX-re átnevezett népszerű netes apróhirdetési oldalon találtam rá erre a szép állapotú, Fiat 127-eshez való króm dísztárcsa-garnitúrára, amelyre rögtön le is csaptam, és hamarosan meg is érkezett.

Sejtésem beigazolódott: a jelenlegi felnikre ez illeszkedik megfelelően. Probléma persze, hogy nem dísztárcsákhoz való felnijeim vannak, azaz hiányoznak azok a kis kitüremkedések, amelyekbe bepattannak a krómkupakok.

A fent jelzett apró(nak nem nevezhető) hiányosságot egyelőre egy csúnya amatőr módszerrel oldottam meg, amelybe most inkább nem mennék bele. Az eredmény a lényeg - ne firtassuk, mi van a csillogó krómok alatt, elég ha azt csak én tudom.

Valami hihetetlen, mennyire "öltöztetnek" ezek a szép tárcsák. Volt már hasonló élményem a Golfommal is - most ismét megtapasztaltam, hogy micsoda különbség egy dísztárcsás lemezfelni a csupaszhoz képest.

Az örömök azonban itt még nem értek véget, ugyanis régi kedves ismerősöm, 504Laci jelentkezett, hogy megtalálta otthon a korábban említett bontatlan, eredeti, krómos ablaktörlő lapátokat, és hogy érdekelnének-e még.

Hát már hogyne érdekelnének? Mint a képen is látható, nem mai darab a csomagolás. Fájt a szívem feltépni a perforáció mentén, de megtettem, mert ezeknek a gyöngyszemeknek a kis Seat-Fiatomon a helyük!

Laci nem először - és valahogy az a megérzésem, nem is utoljára ;) - segít hihetetlen kincsekkel a 133-as szépítgetésében. Ezúton is nagyon köszönöm neki! Összehasonlíthatatlan a látvány ahhoz képest, amit az általam krómhatású spray-vel lefújt új lapátokhoz képest ezek az eredetiek nyújtanak!