Május 1-jén aztán - az első adandó alkalommal - belekukkantottam az autóba...
A hűtősapkát lecsavarva a fenti rettenetes látvány fogadott. Ez kérem tiszta sár. Pontosabban sáros, nem tiszta. Szerencsére motorolajnak nincs nyoma, a hűtési és a kenési rendszer (még?) nem vált eggyé. Ez rozsda.
A hűtőt a kiegyenlítő tartállyal összekötő gumicső vége is ugyanerről árulkodott. No de, ha már itt tartunk, engedjük le szépen a hűtőfolyadékot. Az alsó burkolat félrehajtása után kiderült, hogy a leeresztő csavar feje olyan mértékig el van már "dolgozva", hogy képtelenség kicsavarni. Ilyenkor jön a szörnyűséges módszer: az alsó vízcső eltávolítása...
A fenti kép csak illusztráció (két nappal később, sokadik átmosás után készült) - első alkalommal valami elképesztő színű és állagú folyadék zúdult ki a hűtőből, többnyire persze a földre, kisebb részt pedig a lavórba.
Felmerül persze a kérdés, hogy önmagában a hűtősapka állapota, valamint a rendszerben tapasztalható korrózió és kosz okozza-e a hűtési problémákat, vagy a termosztáttal sincs minden rendben. Nosza, lássuk, arrafelé mi a helyzet. A szintén borzasztó sáros termosztátház szétszedése után kiderült, hogy egész egyszerűen hiányzik a termosztát. Feltehetőleg már valamelyik korábbi tulajdonos is tapasztalta a melegedést és gondolta, legegyszerűbb, ha akadálytalanul áramlik a hűtőfolyadék a motorhoz, nem kell megvárni a 87 °C-os hőmérsékletet.
Mondanom sem kell, az egyik ismert webáruházból típusszám alapján rendelt termosztáthoz rossz tömítést adtak. A képen láthatót jómagam fabrikáltam egy kartonlapból, egy autószerelő ismerős segítségével, aki előtte kikopogta nekem - amikor ő tanult, valamikor a nyolcvanas években, még nemigen lehetett típus szerint tömítésekhez hozzájutni, így a szerelők maguk készítették azokat.
Sajnos azonban a melegedési probléma a rendszer összeszerelése és hűtőfolyadékkal, ioncserélt vízzel való feltöltése után sem szűnt meg. A műszer változatlanul a maximális érték felé lengett ki, én pedig egyre jobban elkeseredtem. Lelki szemeim előtt repedt hengerfejet (és százezres nagyságrendű újabb kiadást) láttam. Ismét Alex segítségét kértem, aki azonnal visszajelzett, és egy szerencsés egybeesésnek köszönhetően május 6-án trailerrel el is vitte a kiskocsit, aki visszakerült régi kedves tartózkodási helyére, az olasz (és most már olasz kötődésű spanyol) autók Alfarium nevű kórház és rendelőintézetébe.
Megértem, hogy szeret itt lenni, mert egyrészt itt mindig értő kezekben van, másrészt a társaság is kiváló: Bebó, a fehér treporte 127-es mellett lenni nagy öröm és boldogság. A műhelyben aztán kiderült, hogy - az eredeti rendeltetésére már teljességgel alkalmatlan és azonnali cserére szoruló hűtősapka mellett - a vízhőmérő műszer hibája is közrejátszott a problémában, pontosabban annak (téves) észlelésében.
Szét- és összeszerelés, az általam összebarkácsolt csőcsatlakozások szakszerű kijavítása, termosztát- és tömítéscsere, zárósapka-csere és mintegy három óra tesztelés után most teljesen rendben működik. A hűtő is tiszta most már, és szerencsére a tisztító folyadék hatására sem lyukadt ki, pedig most már bevallom (Alexnek nem mertem elmondani), hogy első nekifutásra egy komolyabb almaecetes szerrel estem neki, csak második körben jött a benzinkútnál vásárolt kis flakon hűtőtisztító adalék és a desztillált víz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése