A SEAT első saját fejlesztésű autója a 133-as volt, amely egyszerre volt hivatott felváltani a 600/800-as szériát (a hetvenes évek elején már csak a klasszikus 600-as volt gyártásban) és azt a 850-est is, amely a műszaki alapjait adta.
A képen látható prototípus ennek megfelelően nemcsak 850-es felniken gurul, hanem az első lámpái is erről a szériáról származnak, ugyanakkor oldalnézetben már ezen a ritka - fogalmam sincs, milyen keresőszóra teljesen véletlenül a Google képkeresőben talált - fotón is világosan látszik, hogy az autó vonalvezetését alapvetően az 1972 óta a spanyolok által is gyártott 127-es inspirálta.
A 133-as az 1974. májusi barcelonai autókiállításon mutatkozott be. A végleges változat frontkiképzése és hátulja is a FIAT 126-osra emlékeztet. Ezt a nálunk is jól ismert, a kilencvenes évekig Lengyelországban is (sőt ekkor már csak Lengyelországban) gyártott típust 1972 októberében mutatták be az olaszok, és az 500-as, azaz a Nuova Cinquecento utódjának szánták. A SEAT 133 és a FIAT 126 között egyébként nem sok minden közös - mint már több alkalommal említettük, a 133-as műszakilag a 850-essel rokon.
Bár hátulnézetből megszólalásig emlékeztet a 126-osra, minden magára valamit adó, igényes (spanyol ebay-ről alkatrészeket vásárló) tulajdonos tudja, hogy a látszat ellenére a hátsó lámpája sem azonos vele. A 133-asén a narancs- és piros színű rész azonos méretű (fele-fele osztatú a lámpabúra), a 126-osén viszont kb. 1/3-2/3 az arány. Könnyű tehát felismerni a Kispolski-bontóból származó lámpával "tuningolt" 133-asokat. (Én magam egy ilyennel találkoztam, de őszintén szólva a saját autómon kívül Magyarországon amúgy is csak egyetlen másik 133-ast volt szerencsém eddig élőben megtekinteni - majdnem azt vettem meg egyébként, de erről később még lesz úgyis szó.)
No de most térjünk inkább vissza 1974-hez. A SEAT 133-as két motorváltozattal (sima és Especial) és két felszereltséggel (alap és luxus, azaz Lujo, rövidítése: L) mutatkozott be, azaz ezek kombinációjaként négy modellváltozatban volt rendelhető. A csúcs ennek megfelelően az Especial Lujo (erősebb motor, magasabb felszereltség) volt. Az Especial motorja annyiban tér el az alapmotoros verziótól, hogy a kompresszióarányt 8:1-ről 9:1-re növelték, a 843 kcm-es erőforrás így 34 helyett döbbenetes 44 lóerős teljesítményre volt képes!
Ehhez a hihetetlen erőhöz az első dobfékek helyett tárcsafékekkel látták el az autót, hátul viszont megmaradtak a régi jó dobfékek. A különbség természetesen a végsebességben is megmutatkozott: 120 km/h helyett akár a szédítő 135 km/h-s sebességet is el tudta érni az a szerencsés, akinek Especial jutott, feltéve persze, hogy volt mersze ilyen tempóval süvíteni. (Ekkor még jellemzően 120 km/h volt a megengedett legmagasabb sebesség az európai autópályákon, de a hátul sírva zakatoló motornak talán ennél is nagyobb lehetett a visszatartó ereje.)
Az eleinte csak Spanyolországban, a Zona Franca-i üzemben gyártott (mintegy háromnegyed részt hazai, azaz spanyol alkatrészeket tartalmazó) kocsinak - mint említettük - a Lujo ("luxus") volt a magasabb felszereltségű változata. Ezt az oldalsó díszlécről, de még inkább az első és hátsó lámpák között kiemelkedő ezüstszürke keretről lehet könnyen felismerni - és persze az akkor modernnek számító, mai szemmel inkább stílusidegennek ható nagy műanyag lökhárítókról.
A 133-ast kívül-belül a visszafogottan elegáns, ezen belül is talán inkább visszafogott formák jellemzik. Ma már nyilván megütközést keltene, de a szép textúrájú műszerfal központi részén egy hatalmas hamutálca, valamint - kevésbé megbotránkoztató módon - két sportos, kör alakú légbeömlő foglalja el a helyet. A korszellemnek megfelelő szögletes műszeregység alsó harmadában találhatóak a visszajelző lámpák. A kapcsolók a FIAT konszern egyéb gyártmányaiból lehetnek ismerősek.
A kocsi sokkal nagyobb, mint a Kispolski, azaz a 126-os (a hosszkülönbség szinte pontosan 40 cm), ugyanakkor hiába hasonlít nagyon oldalnézetből a FIAT (SEAT) 127-esre, annál valamivel azért rövidebb (a tengelytávot tekintve elég nagy /több mint 20 cm/ közöttük a különbség). Szélességben is a 126-os és a 127-es között helyezkedik el a 133-as.
Ezekkel a paraméterekkel mindenesetre tökéletesen megfelel a kívül kicsi, belül nagy koncepciónak. Mint büszke (kései) tulajdonos elmondhatom, valóban meglepően tágas az utastere - elsősorban persze elöl. A hátsó ülések inkább gyerekeknek valók. Mindenesetre nem túlzó az a szlogen, amellyel a maga korában hirdették: un pequeño gran coche, azaz "egy kicsi nagy kocsi".
A pequeño tesoro (azaz "kicsi kincs") különféle változataiból mintegy 200 000 példány (a spanyol Wikipédia tanúsága szerint egészen pontosan 190 284 db.) készült. Ez természetesen nem mérhető a 600-as sikereihez, de ne feledjük: míg a 600-as a maga idejében az egyedüli kisautó, sőt az egyetlen igazán elérhető árú autó volt a spanyolországi kínálatban, a 133-as bemutatkozásakor már kapható volt a nem sokkal nagyobb, ámde lényegesen korszerűbb orrmotoros 127-es, 1976-ban pedig végre gyártásba került a lépcsős hátú, FIAT részről a sportos Autobianchi A112-essel rokon SEAT 128-as kupé is.
Az eleinte csak Spanyolországban, a Zona Franca-i üzemben gyártott (mintegy háromnegyed részt hazai, azaz spanyol alkatrészeket tartalmazó) kocsinak - mint említettük - a Lujo ("luxus") volt a magasabb felszereltségű változata. Ezt az oldalsó díszlécről, de még inkább az első és hátsó lámpák között kiemelkedő ezüstszürke keretről lehet könnyen felismerni - és persze az akkor modernnek számító, mai szemmel inkább stílusidegennek ható nagy műanyag lökhárítókról.
A 133-ast kívül-belül a visszafogottan elegáns, ezen belül is talán inkább visszafogott formák jellemzik. Ma már nyilván megütközést keltene, de a szép textúrájú műszerfal központi részén egy hatalmas hamutálca, valamint - kevésbé megbotránkoztató módon - két sportos, kör alakú légbeömlő foglalja el a helyet. A korszellemnek megfelelő szögletes műszeregység alsó harmadában találhatóak a visszajelző lámpák. A kapcsolók a FIAT konszern egyéb gyártmányaiból lehetnek ismerősek.
A kocsi sokkal nagyobb, mint a Kispolski, azaz a 126-os (a hosszkülönbség szinte pontosan 40 cm), ugyanakkor hiába hasonlít nagyon oldalnézetből a FIAT (SEAT) 127-esre, annál valamivel azért rövidebb (a tengelytávot tekintve elég nagy /több mint 20 cm/ közöttük a különbség). Szélességben is a 126-os és a 127-es között helyezkedik el a 133-as.
Ezekkel a paraméterekkel mindenesetre tökéletesen megfelel a kívül kicsi, belül nagy koncepciónak. Mint büszke (kései) tulajdonos elmondhatom, valóban meglepően tágas az utastere - elsősorban persze elöl. A hátsó ülések inkább gyerekeknek valók. Mindenesetre nem túlzó az a szlogen, amellyel a maga korában hirdették: un pequeño gran coche, azaz "egy kicsi nagy kocsi".
A pequeño tesoro (azaz "kicsi kincs") különféle változataiból mintegy 200 000 példány (a spanyol Wikipédia tanúsága szerint egészen pontosan 190 284 db.) készült. Ez természetesen nem mérhető a 600-as sikereihez, de ne feledjük: míg a 600-as a maga idejében az egyedüli kisautó, sőt az egyetlen igazán elérhető árú autó volt a spanyolországi kínálatban, a 133-as bemutatkozásakor már kapható volt a nem sokkal nagyobb, ámde lényegesen korszerűbb orrmotoros 127-es, 1976-ban pedig végre gyártásba került a lépcsős hátú, FIAT részről a sportos Autobianchi A112-essel rokon SEAT 128-as kupé is.
Mindezzel együtt a spanyolok nagy karriert szántak a 133-asnak. Exportra is került belőle jó néhány darab, majd részben az összeszerelést, később pedig a komplett gyártást külföldre vitték. Világautó mégsem lett belőle - a történet további része azonban legyen inkább egy későbbi blogbejegyzés tárgya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése