2013. október 18., péntek

Fiattá válás

Hogy lesz egy SEAT-ból FIAT?

Mint a márkatörténeti bevezetőben olvashattuk, egykoron minden SEAT FIAT volt. Voltak saját spanyol fejlesztések, a négyajtós 600-astól (SEAT 800) a szintén négyajtós 850-esig, azonban ezeket csak Spanyolországban forgalmazták.


Az első FIAT néven forgalmazott SEAT a 133-as lett, amely egyébként az olasz Wikipédia szócikkének tanúsága szerint hat szavazatot kapott és kilencedik helyezést ért el az 1975-ös Év Autója szavazáson. (Összehasonlításképpen azért megjegyzést érdemel, hogy a díjat 229 ponttal a Citroën CX nyerte meg, míg a második helyezett VW Golf 164, az ezzel sok tekintetben rokon bronzérmes Audi 50 pedig 136 pontot kapott.)


1974 őszén először Németországban próbálkoztak meg azzal, hogy a FIAT márkakereskedői hálózatán keresztül forgalmazzák a SEAT 133-ast, majd hamarosan más európai piacokon, így Ausztriában, a Benelux-államokban, az észak-európai államokban is megjelentek a FIAT jelvénnyel ellátott 133-asok.


Az NSZK-ban 5 500 DM volt az induló ára, ami igen kedvezőnek számított. Összehasonlításképpen: az ugyanebben az évben megjelent vadonatúj (persze a 133-asnál sokkal korszerűbb) Volkswagen Golf árlistája 7 995 DM-nél indult. A német Wikipédia szerint ez - az inflációt is figyelembe véve - ma kb. 11 200 EUR-nak, azaz 3,3 millió Ft-nak felel meg. Ezt alapul véve a FIAT 133-as mai értéken számított újkori ára hozzávetőlegesen 2,3 millió Ft.


1975 nyarán az Egyesült Királyságba is megérkeztek az első példányok, természetesen jobbkormányos (RHD) kivitelben. Ritkán, de az angol ebay-en is fel-feltűnik még néha egy-egy eladó FIAT 133-as (a fenti fotó is a brit ebay-ről származik), azonban Angliában sokkal kevésbé lett népszerű a típus, mivel itt a farmotoros autók iránt a hetvenes évek közepén már nem igazán volt kereslet.


Az autó a legnagyobb sikert hazáján kívül Európában Hollandiában érte el - utóbbi ország a mai napig meghatározó lelőhely a típus szerelmeseinek. A luxuskivitelű (spanyol piacon Lujo) változata itt FIAT 133 De Luxe néven került forgalomba.


1977 áprilisában aztán olyan dolog történt, ami SEAT-tal korábban még soha: a Nasr autógyártó céggel kötött megállapodás értelmében Egyiptomban, Helwan városában is megkezdődött az összeszerelése. Az itt végleges formába öntött autókat részben odahaza, részben pedig Irakban értékesítették.


Egyiptomban ma is sok 133-as fut még az utakon, a Nasr pedig - egyebek mellett - olyan más kiváló gépkocsik összeszerelésében is jeleskedett a későbbiekben, mint a lengyel Polonez.


Van azonban egy ország, ahol 1977-től nem egyszerűen összeszerelték, hanem gyártották is a FIAT 133-ast, ez pedig Argentína. A córdobai FIAT üzemben 15 821 db. készült belőle, Standard és Deluxe kivitelben. Ezeket döntően hazai piacra gyártották, de más dél-amerikai országokba is került az autóból.


Az argentin FIAT nem a 843 kcm-es motorral, hanem a FIAT 127-esből ismert 903 kcm-es erőforrással gyártotta a kocsit, 37 és 40 lóerős változatban. 1979-80-ig az Industria Argentina Vehículos de Avanzada nevű cégnél készült egy 133 IAVA kódjelű verzió is, melynek motorja 50 lóerős volt, amivel az autó a nevéhez méltó 133 km/h-s sebességre volt képes.


A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján már kissé régimódinak tűnő karosszériát műanyag elemekkel próbálták "feldobni" az argentinok. Ízlés dolga, hogy a képen látható Top (azaz csúcs-) változat kinek mennyire tetszik, különös tekintettel az orrán látható enyhén bumfordi műanyag idomra.


A FIAT 133-as gyártása 1982-ben fejeződött be Argentínában, azaz a dél-amerikai verzió három évvel élte túl a spanyol őst, amely 1979-ben került ki a gyártási programból.



UPDATE (egyben helyreigazítás!) 2014.06.03.

A mai napon megvásároltam a Retroautók kiadvány legfrissebb számát, amelyhez egy SEAT 850-es 1:43 méretarányú modellautót mellékeltek. Ebből tudtam meg, hogy 1972-től, amikor Olaszországban leállt a FIAT 850-es gyártása (ezt a tényt nem ellenőriztem le, de feltételezem, hogy igaz) a SEAT által gyártott 850-eseket forgalmazták Európa különböző országaiban FIAT 850 néven, és az emblémán szerepelt a FIAT - Costruzione SEAT felirat.

Az a fenti állítás tehát, mely szerint a 133-as volt "az első FIAT néven forgalmazott SEAT" csak annyiban igaz, hogy ez az első olyan FIAT márkanéven is forgalmazott SEAT, amelyet csak Spanyolországban gyártottak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése